Egyéb kategória
Mezei futóverseny – Kunszentmiklós
2024. március 13-án került megrendezésre a körzeti mezei futóverseny Kunszentmiklóson a Dobos József sporttelepen.
Iskolánkat 18 tanuló képviselte. Összesen 10 érmet hoztunk el a Diákolimpia Mezei futóverseny körzeti megmérettetésen.
Naszvadi Dominik 5. osztályos tanuló 2. helyezésével bejutott a megyei döntőbe.
III. korcsoportos fiaink 3. helyen végeztek, ezzel bronzérmesek lettek (Madácsi Péter 5.osztályos, Jurás István, Kovács Kende és Káldi Attila 6. osztályos tanulók).
IV. korcsoportos lányok 1. helyen zárták a csapatok mezőnyét (Agárdi Nóra 7., Joború-Kunstár Tamara, Kovács Maja, Varga Vivien és Deli Jázmin 8. osztályos tanulók), így ők is részt vehettek a megyei döntőben.
Gratulálunk a versenyzőknek és Bányai Márton felkészítő pedagógusnak!

Egyéb kategória
Szekszárdi színházlátogatás
Február 28-án iskolánk 45 tanulóval ismét ellátogatott Szekszárdra, a Magyarországi Német Színházba. A gyerekek által is ismert és kedvelt „Hamupipőke” című mesét nézték meg a 4., 5. és 6. osztályosokkal. Az előadáson öt színész kalauzolta őket végig a történeten úgy, hogy ők játszották a történet összes szereplőjét a mesélő galamboktól a gonosz mostoháig. A színdarab megtekintése után egy drámapedagógiai beszélgetésen vettek részt, ami nagyban segítette a történet a megértését.
A gyerekek sok élménnyel térhettek haza.
Szervező pedagógusok: Nagy Anita, Kalácska Adrienn

Egyéb kategória
Vécsey Kupa – Körzeti terematlétika verseny
A felső tagozatos diákjaink 2024. február 15-én Solton, a Városi Sportcsarnokban a járási terem atlétika versenyen vettek részt. A versenyszámok helyből távolugrás, medicinlabda dobás hátra és a 3 körös szekrénykerülő futás volt.
Prebolyi István Márk a III. korcsoportban helyből távolugrásban és medicinlabda dobásban is a dobogó legfelső fokára állhatott, emellett a pontszerző 6. helyen végzett a körös futásban. Györök Zsigmond a IV. korcsoportban a helyből távolugrásnál 3. helyen zárt, míg 7. helyen a körös futásban.
Pontszerzőink:
III. korcsoport Németi Fruzsina körös futás 4. hely
IV. korcsoport Nagy Otília helyből távolugrás 8. hely, Kovács Maja helyből távolugrás 6.hely, körös futás 5. hely
Iskolánk a 12 iskola közül a 3. helyen zárt.
Felkészítő pedagógus: Bányai Márton
Szeretettel gratulálunk!



Egyéb kategória
Csörgő Gyula terematlétika verseny

A Kunszentmiklóson 12 iskola csapatának részvételével megrendezett Csörgő Gyula alsós terematlétika versenyen iskolánk tanulóinak 16 fős csapata IV. helyezést ért el. Versenyzőink összesen nyolc érmet szereztek, közülük egy diákunk - Mendi Benett - mind a 4 versenyszámban a dobogó legfelső fokára állhatott. Gratulálunk a csapat minden tagjának és a felkészítő kollégáknak a sikeres versenyzésért!
Egyéb kategória
Versmondó verseny 2023. november 16.
Szeretettel gratulálunk minden versmondónak és felkészítőjének!






Egyéb kategória
Iskolai és községi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról
Köszönjük a 8. osztályosoknak és a Dalos Pacsirtáknak a megemlékezést.
Felkészítő pedagógus: Papp Ivett és Asztalosné Városi Bernadett





