Egészségben, sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Iskolánk alsó tagozatos diákjai 2024. november 27-én terematlétika versenyen vettek részt
Kunszentmiklóson a sportcsarnokban, ahol 2 versenyszámban mérhették magukat össze az
iskolák: helyből távolugrásban és körös futásban.
Kalácska Adrienn kolléga nevezett a versenyre és készítette fel a gyerekeket.
Váli Valéria és Bányai Márton, illetve a szülők kísérték el a gyerekeket a versenyre.
A helyből távolugrással kezdtek korcsoportonként és nemenként, majd következett a
szekrénykerülős futás korcsoportonként, nemenként.
A Tassi Földváry Gábor Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát a következő
tanulók képviselték a versenyen:
I. korcsoport fiúknál Németh Szabolcs, Szombati János,
I. korcsoportos lányoknál Katus Adrienn, Faragó-Székely Anna, Németh Dorina,
II. korcsoportos fiúknál Jurás Sándor, Kollár Dominik, Mendi Benett Béla,
II. korcsoportos lányoknál Varga Zoé, Horváth Amanda, Németh – Szabodos Fruzsina.
A gyerekek nagyon odatették magukat, erős mezőnyben folyamatosan küzdöttek a jobb
helyezett eléréséért. Nagyon ügyesek voltak, nélkülük nem sikerült volna ilyen jó helyen
végezni.
Eredmények:
A helyből távolugrás versenyszámban:
Katus Adrienn 4. helyen végzett I. korcsoportos lányok között (több mint 30
résztvevő közül).
Németh Szabolcs 4. helyen végzett I. korcsoportos fiúk között (1-2. osztályosok
között).
Mendi Benett Béla a 3. helyet szerezte meg. Kollár Dominik 2. helyen végzett.
Jurás Sándor 1. helyezett lett. Mind a hárman a II. korcsoportos fiú kategóriában. Ez azért
annyira kiemelkedő, mert a 30 éve megrendezésre kerülő terematlétika versenyen még ilyen
nem volt, hogy mind az első három helyezést egy iskola vitte volna el korcsoporton belül.
3 körös szekrénykerülős futásban (nagyjából 180 méteres futásban):
Németh Szabolcs 6. helyen végzett, míg Katus Adrienn a 3. helyet szerezte meg az I.
korcsoportban, ezzel iskolánknak pontokat szerezve.
4 körös szekrénykerülős futásban (nagyjából 240 méteres futásban):
Kollár Dominik 6. helyen végzett, Mendi Benett Béla pedig a 2. helyezést szerezte
meg, ezzel is öregbítve iskolánk hírnevét.
Az iskolák között a 10 résztvevő iskolából a 3. helyen végzett a Tassi Földváry Gábor
Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, megelőzve a solti
Vécsey Károly Általános Iskola és a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium
és Általános Iskola tanulóit. (Az első helyezésről csak 4 ponttal maradtunk le.)
Gratulálok a diákjainknak a sikeres részvételért, odaadásukért és munkájukért. Köszönöm
Kalácska Adrienn tanítónőnek a sikeres felkészítést, Váli Valériának a közreműködő segítséget
és a versenyen való munkáját, a szülőknek a szállítást és a szurkolást.
Bányai Márton
2024. november 27.
Az idén először szerveztünk német versenyt Johann Wolfgang von Goethe tiszteletére. Az esemény célja, hogy a résztvevők mélyebben megismerjék a híres német költő és író életét és munkásságát. A verseny magyarul zajlott, így minden évfolyam tanulói egyenlő eséllyel indulhattak. A csapatok izgalommal és lelkesedéssel merültek el a különféle feladatok megoldásában, melyek Goethe életének fontosabb mozzanatait idézték fel. A vetélkedő végén minden tanuló jutalomban részesült, ezeket a Goethe Intézettől kaptuk ajándékba. A verseny végeztével mindenki kicsit elfáradt, de egy élményekkel teli napot zártunk és jövőre visszatérünk egy újabb izgalmas versennyel.
2024. november 21.
Nagy Anita
Az őszi papírgyűjtés végeredménye:
1. 2.b osztály 977 kg
2. 4.osztály 818 kg
3. 7.osztály 638 kg
4. 1.osztály 626 kg
5. 6. osztály 258 kg
6. 2.a osztály 253 kg
7. 5. osztály 246 kg
8. 3.b osztály 224 kg
9. 3.a osztály 195 kg
10. 8. osztály 124 kg
Óvoda 613 kg,
Diákönkormányzat 721 kg
Összesen:5693 kg
Köszönjük minden közreműködőnek a munkáját!
Az iskola diákönkormányzata nevében
Baracsi Zsolt
2024. október 8-án kedden 13 órától 17 óráig papírgyűjtés lesz a nagy iskola udvarán.
Mindenféle papírhulladékot lehet hozni, rendezett, rakodható állapotban.
A keményfedeles könyvek fedelét és a műanyag borítót le kell szedni a könyvekről.
Tájékoztatjuk a kedves Szülőket, hogy a tanévnyitó ünnepség időpontja 2024. szeptember 2. hétfő 8 óra. Megjelenés ünneplő ruhában.
2024. szeptember 2-án hétfőn tanítás 11:40-ig lesz. Ezen a napon ebéd és napközi nincs.
2024. szeptember 3-án kedden tanítás órarend szerint. (tájékoztatás később) Ezen a napon ebéd van, napközi nincs.
Tanévnyitó ünnepség: 2024. szeptember 2. hétfő 8 óra, nagyiskola.
Tankönyvosztás és napközis beiratkozás 12:00-tól 16:30-ig a nagyiskolában.
A leendő 1. osztályosok szülői értekezletét 2024. augusztus 27-én 17 órakor tartjuk a Tass, Dunai út 1. szám alatti, ún. kisiskola épületében.
Minden érintett szülő megjelenésére számítunk!
Augusztus 28-án 9-11 óra között szeretettel várjuk leendő első osztályosainkat és szüleiket a kisiskolába, hogy bemutassuk számukra az iskolát.